Az utóbbi időben az eddigi „nagy” rendezvények mellett egyre több cég szervez, külön, akár versennyel egybekötött szakmai napot, ahol a céget képviselő szakemberek bemutatják a termékeket, a lelkes nézelődők pedig kedvükre vásárolhatnak. Ebbe a sorba illik bele a Nail Artists kupa is, amelyet immár 3. alkalommal rendeztek meg. A rendezvénynek az V. kerületi Aranytíz Művelődési Központ adott otthont. A Nail Artists képviseletében Fónad Ildikó, Gáspár Köbli Krisztina, Győrfi Renáta, Kalmár Krisztina és mutatta be a szebbnél szebb színes porok használatát. Emellett több versenyszámban is megmérettethették magukat a bátor körmösök. Lehetett nevezni Tip Boxversenyszámban, ahol két kategória között lehetett választani: mixed media és 3D. Ennél a típusú versenynél a munkákat előre el kell készíteni és valamilyen dobozba kell őket elhelyezni, ami keretet ad a munkának. A beérkezett pályamunkákat a bejáratnál rögtön meg is lehetett tekinteni.
A helyszínen élőben 3 verseny zajlott, a díszítő verseny témája a következő idézet volt: "a tél a megfagyott mezõket karcolja éles, kék jégkörmivel", ahol nem csak a körmöket kellett feldíszíteni, hanem a modell haját, sminkjét és ruháját is, ahol a legfontosabb szempont az összhang volt. Akihez inkább az építés áll közelebb, két kategória közül választhatott: zselé és porcelán.
Szeptemberben sokat gondolkodtam, hogy elküldjem-e a jelentkezési lapomat. Abban maradtam magammal, hogy mindenképpen leadom, de azzal, hogy valóban elindulok-e, megvárom a Magyar Bajnokság eredményét. Ami a zselé kategória mellett döntött az volt, hogy tudtam, hogy nem lesz sok időm gyakorolni és a müncheni Európa Bajnokság után több időre lett volna szükségem, hogy vissza tudjak állni a körömágyhosszabbításra, zselénél ez viszont nem számított.
Miután a Moszi versenyen zselében 2. helyezést értem el egy olyan körömmel, amiben sajnos nagyon sokat hibáztam, elsősorban magamnak szerettem volna bebizonyítani, hogy annál tudok jobbat is csinálni.
Bár a rendezvény 8-kor kezdődött, az én versenyszámomra délben lehetett regisztrálni, így ½ 12-kor értünk oda és így még volt lehetőségünk arra, hogy a díszítő verseny végébe, a leglátványosabb részbe belepillanthassunk.
Utolsó simítások még otthon
A helyszín
Hogy ne tévedjünk el
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Vége a versenynek
Pakolnak a díszítősök
Zsűrizés
Bent zajlik az értékelés
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny - Kolatné Erika III. hely
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Nem csak a lányok bevállalósak
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny - Arnold Andrea I. hely
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Díszítő verseny
Mindenki fotózgat
A látogatóknak nagyon érdekes volt, hogy egészen közel lehetett menni a versenyzők asztalaihoz és be tudtak lesni a műhelytitkokba. A díszítő verseny befejeztével a modelleket elvitték a zsűriszobába, mi építősök pedig elfoglalhattuk a kiszemelt asztalt. Mindig azt tanácsolom azoknak, akik érdeklődnek a versenyekről, hogy első körben jó alaposan olvassák át a versenykiírást és lám, még rajtunk, rutinos versenyzőkön is ki tudott fogni. A kiírásban ugyanis nem szerepelt, hogy mint minden versenyen, az egyik kezet pirosra kell lakkozni és bevallom őszintén, hogy bennem fel sem merült, hogy ne kellene, pedig tényleg nem volt benne és milyen szerencse, hogy a verseny előtt Kalmár Kriszti ismertette a pontos kiírást és szinte mindenki felkapta fejét, amikor kiderült, hogy mindkét kezet franciára kell elkészíteni. Így egy kicsit izgatottan vágtam neki, hiszen nem így gyakoroltam, de ennek a variációnak is megvoltak a maga előnyei. A versenyre szánt 2 és ½ óra, mint mindig, most is nagyon hamar elrepült és mivel jól sikerült beosztanom az időmet, ezért 10 másodperccel előbb végeztem, mint ahogy lezárták a versenyt :)
Kezdésre várva
Kriszit előzsűrizik
Majd tájékoztat a szempontokról
Angyalkák
Szurkol az egérke is
Építő verseny
Készül az alap
Építő verseny
Építő verseny
Építő verseny
Fónad Ildi
Hajlítás
Mire jó az akril
Hajlítás
Építő verseny nézelődőkkel
Építő verseny
Építő verseny
Építő verseny
Fónad Ildikó munkája
Győri Renáta munkája
Halász Virág munkája
Az én munkám
Míg modellemet Szilvit zsűrizték, mi megnéztük a kiállított Tip Box pályamunkákat, ahol én legalább a felét első helyre hoztam volna ki, mert mind nagyon-nagyon szép volt. (a másik felét pedig másodiknak) :)
Kiállított munkák
Kiállított munkák
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D - Nábrádi Anna I. hely
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box 3D
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media - Majsa Ágnes III. hely
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media - Kocztur Nikolett II. hely
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Tip Box mixed media
Mivel a Nail Artiststól nem lehet üres kézzel hazatérni és hát a dolgozó embernek jár a jutalom is, így bezsákmányoltam magamnak egyet a Nightshine kollekcióból.
Közben elkezdtek kiszivárogni a modellek, persze, hogy először a porcelánosokat engedték ki, majd kis várakozás után jöttek a zselések is. Persze rögtön megnézegettük és lefotóztuk egymás munkáit, amivel el is ment az idő az eredményhirdetésig.
Vásártér
Gáspár Köbli Krisztina bemutatót tart
Díszítés színes porokkal
Katonás rendben
Porok minden színben
Várnak a gazdáikra
Az eredményhirdetés háziasszonyi teendőit Kriszti és Kriszta vállalta magára, ahol megköszönték a zsűri munkáját és minden versenyzőnek kiosztották a részvételért járó oklevelet.
Majd következtek az izgalmas pillanatok, az eredményhirdetés:
Tip Box mixed media
1.Tifrea Raluka
2.Kocztur Nikolett
3. Majsa Ágnes
4.Schumann Anita
5.Rácz Brigitta
6.Nacsa Andrea
Tip Box3D
1. Nábrádi Anna
2. Kakasné Brazsó Zsuzsa
3. Tóth Gabriella
4. Seres Diána
5. Seres Ilona
6. Almásy Fruzsina (MűkörömAkadémiás, ezért nagyon büszkék vagyunk rá!)
Díszítő verseny
1. Arnold Andrea
2. Szabó Nikoletta
3. Kolatné Erika
4. Ruffné Püspöki Irén
5. Sugár Zsanett
6. Tifrea Raluka
Zselés építő verseny
1. Darabos Évi
2. Győrfi Renáta
3. Barna Ildikó
4. Farkas Annamária
5. Orosz Anikó
6. Geisz Zsuzsanna
gratulálok minden résztvevőnek!
Köszönöm Horváth Szilvinek a gyakorlásokon és a versenyen nyújtott pótolhatatlan segítségét!
Ezúton is köszönjük a Nail Artistnak a színvonalas szervezést, a kimagaslóan szép kupákat és érmeket és a nagyon sok ember fantáziáját megmozgató versenyszámokat. Egy kellemes, családias hangulatú rendezvényen vehettünk részt, így a mostani alapján a jövő tavaszi rendezvénynek komoly elvárásoknak kell majd megfelelni. :)