Utolsó frissítés:
2010. Aug. 20.
Itt jártunk
2010.05.15.-16. - Kecskemét - Zselés technikai és díszítő tanfolyam
Kecskemét nem volt az első számú tanfolyami helyszínek között, de egy kedves invitálásra mégis úgy döntöttünk, hogy idén májusban meglátogatjuk az ottani körmösöket is, így május közepére beiktattunk egy zselés technikai és egy zselés díszítő képzést Kecskemétre.
Mivel viszonylag közel van Pesthez, így végül csak szombat reggelre mentünk le és így több időnk volt a pénteki okj-s tanfolyam után rendet rakni és összekészíteni a tanfolyamhoz szükséges holmit. A tanfolyamot egy középiskolában tartottuk, ami pont egy nagy útkereszteződés egyik sarkán állt, házszám nélkül, így egy kicsit sikerült túlmennünk rajta és egy nem túl bizalom gerjesztő környékre bekeveredni. Szerencsére hamar visszataláltunk, így időben tudtuk megkezdeni a kipakolást és mire ¾ 9-kor a lányok megérkeztek, már majdnem minden készen állt.
A kecskeméti tanfolyamról itt olvashatsz bővebben >>
2010.04.27. - Szekszárd - Zselés technikai továbbképzés
A szekszárdi tanfolyam megtartására Detti és Tamás kért meg, akik Szekszárd központjától pár perce lévő Nailprof körmös kereskedés tulajdonosai. Amikor megkerestek már teljesen be volt táblázva a tavasz, verseny a Beautyn, OKJ-s képzés, az 5 éves akció keretében egy csomó tanfolyam, így végül a Beauty utáni héten lévő keddet választottuk a tanfolyam időpontjának, mint kompromisszumos megoldás.
A szekszárdi tanfolyamról itt olvashatsz bővebben >>
2010.04.24-25. - Budapest - Beauty Forum Hungary
A Cesaros Big Day után gőzerővel elkezdtem készülni az április végi Beautyra. Miután tavaly októberben Münchenben az Európa Bajnokságon épített kategóriában első helyezést értem el, ezért idén csak tipes kategóriában indulhattam. Ez a versemyszám mindenképpen kihívást jelentett, hiszen tipes porcelán versenykörmöt még soha nem készítettem, ezért jó sok tréning terveztem be. Szerencsére napról napra látszott a fejlődés, aminek egyrészt örültem, másrészt az eddigiek alapján kissé meg is ijedtem – a gyakorlásaimnak nem kellene jóknak lenni... :)
A Beautyról itt olvashatsz bővebben >>
2010.03.20. - Budapest - IV. Nail Artists Kupa
A tavaszi rendezvények sorában a Cesars Big Day után következett a Nail Artists által immár 4. alkalommal megrendezett Nail Artists Kupa. Megtiszteltetés volt, hogy néhány héttel ezelőtt a Nail Artists munkatársai felkértek, hogy segítsek a zsűritagként értékelni a munkákat. Mivel aznap az OKJ-s tanfolyamon kellett volna oktatnom, egy kis szervezést igényelt a dolog, de szerencsére meg tudtuk oldani avval, hogy az egész tanfolyami napot áttettük vasárnapra, így örömmel fogadtam el a felkérést.
Nail Artists Kupáról itt olvashatsz bővebben >>
2010.03.13. - Budapest - Cesars Big Day
Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Cesar's Secrets egész napos rendezvénye, a Big Day, idén először azonban nem csak a névadó állított standot, hanem néhány más forgalmazó is csatlakozott hozzájuk: a Gehwoll, a Master Nails, a Nailpro és a SzépvilágExtra kiállítóként, a NailArtists és a Young Nails pedig előadóként is közreműködött.
Cesars Secrets Big Dayről itt olvashatsz bővebben >>
2010.02.27-03.04. - Ádám Tanya - Valentina Denisenko Edge és Akril tanfolyam
A továbbképzéseket a mai napig fontosnak tartom, ezért is örültem nagyon, amikor megtudtam, hogy Berki Erika és Aljon jóvoltából Valentina Denisenko ismét Magyarországra látogat. Az év első hónapjai gyorsan elteltek, így azon kaptam magamat, hogy lassan el kell kezdenem összepakolni a dolgaimat a képzésre. Pénteken délután a körmös bőröndbe bepakoltam az alapanyagokat és az eszközeimet, az utazóbőröndbe pedig a ruhákat és egyéb holmikat és izgulva vártam a reggelt az induláshoz.
Valentina tanfolyamáról itt olvashatsz bővebben >>
2010.02.14. - Nyíregyháza - Szabolcs Kupa
Az eddigiekhez hasonlóan, az éves rendezvénysorozatot idén is a nyíregyházi Szabolcs kupa nyitotta meg a fodrászok, kozmetikusok és műkörmösök versenyével. Aki mostanában a versenyzéssel kacérkodik, rengeteg versennyel és kiírással találja szemben magát, kis túlzással, szinte minden hétvégére jut egy verseny amin lehetne indulni. Én ezt nem tartom túl szerencsésnek, de erről valószínűleg kicsit később, bővebben is fogok írni.
Amikor decemberben elolvastam az idei versenykiírást, nagyon megörültem, hiszen a köröm hosszának most 1/1 arányt határoztak meg, vagyis a fehér szabadszélnek meg kellett egyezni a körömágy hosszával. A kiírást tovább nehezítette a meredeken felhúzott mosolyvonal, az erős hajlítás és a hajszálvonal szerű él.
A Szabolcs Kupáról itt olvashatsz bővebben >>
2010.01.30-31. - Szombathely - Porcelán technikai és beépítet, felületi díszítő tanfolyam
Január végén ismét egy olyan városba látogattunk vissza, ahol már tartottunk továbbképzést és mivel előző alkalommal jól éreztük magunkat, örömmel választottuk újra Szombathelyt, immár zselé helyett a porcelán tananyaggal. A tanfolyam előtt pár héttel egy kedves kőszegi ismerős avval a kéréssel keresett meg, hogy nagyon szeretne egy általam készített francia körmöt és mivel látta, hogy a közelben leszünk, valahogy össze lehetne-e hozni a kellemest a hasznossal. Természetesen egy ilyen kérésre nem tudtam nemet mondani, így végre egyszer „majdnem a tervezett időben”, pénteken délután Kőszeg felé vettük az irányt.
A Szombathelyi képzésről itt olvashatsz bővebben >>
2010.01.16-17. - Nyíregyháza - Porcelán műköröm technikai és akrilfestő díszítő tanfolyam
Tanfolyammal immár másodszorra látogattunk Nyíregyházára, a tavaly nyári szelés képzés után most a porcelánt próbáltuk népszerűsíteni. Porcelánnal sokkal kevesebben dolgoznak, mint zselével, ez szerintem nagyrészt a nem megfelelő oktatásra (hajmeresztő történeteket hallunk a tanulóktól, az oktatással, illetve annak hiányával kapcsolatban) és az ismeretek hiányára vezethető vissza, de ezzel kapcsolatban már írtam egy bővebb cikket.
A Nyíregyházi képzésről itt olvashatsz bővebben >>
2009.11.21. - Budapest - III. Nail Artists kupa
Az utóbbi időben az eddigi „nagy” rendezvények mellett egyre több cég szervez, külön, akár versennyel egybekötött szakmai napot, ahol a céget képviselő szakemberek bemutatják a termékeket, a lelkes nézelődők pedig kedvükre vásárolhatnak. Ebbe a sorba illik bele a Nail Artists kupa is, amelyet immár 3. alkalommal rendeztek meg. A rendezvénynek az V. kerületi Aranytíz Művelődési Központ adott otthont. A Nail Artists képviseletében Fónad Ildikó, Gáspár Köbli Krisztina, Győrfi Renáta, Kalmár Krisztina és mutatta be a szebbnél szebb színes porok használatát. Emellett több versenyszámban is megmérettethették magukat a bátor körmösök. Lehetett nevezni Tip Boxversenyszámban, ahol két kategória között lehetett választani: mixed media és 3D. Ennél a típusú versenynél a munkákat előre el kell készíteni és valamilyen dobozba kell őket elhelyezni, ami keretet ad a munkának.
A Nail Artists kupáról itt olvashatsz bővebben >>
2009.10.23-25. - München - Beauty Forum - Európa Bajnokság
A 2009. Október 4-i Magyar Bajnokság után csak 1 pihenőnapot engedélyeztem magamnak és kedden már el is kezdtem a gyakorlást a 3 hét múlva kezdődő müncheni Európa Bajnokságra. A modellt most nem bíztam a véletlenre, ezért már jó előre leegyeztettem Laurával, aki örömmel vállalata a feladatot. Az idő rövidsége kissé megrémisztett, így kemény tempót kellett diktálnom: hetente 4 gyakorlás, 2 alkalommal pedig tréning Adriennel. Ahogy fogyott az idő, úgy kezdtem bepánikolni, a gyakorlások nem sikerültek túl jól és ott lebegett a fejem felett a düsseldorfi kudarc.
A müncheni Európa Bajnokságról itt olvashatsz bővebben >>
2009.10.04. - Budapest - Moszi Szakmai Kongresszus
Az idei ősz nagyon sok kihívást tartogat a számomra, amelynek első állomása az október 4-i Moszi Szakmai Kongresszuson megrendezett Magyar Bajnokság volt. Ez az első magyarországi verseny volt, ahol a régi versenykiírást kiegészítették a nemzetközi trendeknek megfelelően körömágyhosszabbítással.
A Moszi versenyről és a kongresszusról itt olvashatsz bővebben >>
2009.07.18-19. - Nyíregyháza - Zselés műköröm technikai és porcelán díszítő tanfolyam
A nyári szabadság előtti utolsó vidéki állomásunknak a Szabolcs kupa helyszínét, Nyíregyházát választottuk és immár a Szombathelyen bevált 2 napos tanfolyam alapján, szombatra zselés technikai képzést, vasárnapra pedig egy felületi színes porcelános képzést gondoltunk ki. Nyíregyházától pár km-re található Sóstógyógyfürdő, ami kapcsán úgy döntöttünk, hogy ott foglalunk szállás és a pár óra szabadidőnket ami szombat délután a rendelkezésünkre fog állni, jó idő esetén a közeli strandon, rosszabb idő esetén pedig az állatkertben töltjük el.
A nyíregyházi műköröm továbbképzésről itt olvashatsz bővebben >>
2009.06.20-21. - Szombathely - Zselés műköröm technikai és porci-akril díszítő tanfolyam
A szombathelyi tanfolyamot nagy készülődés előzte meg, hiszen ez volt az első kétnapos vidéki képzésünk. Az eddigi egynapos képzések végén mindig feltették a kérdést, hogy mikor lesz díszítő, ezért arra gondoltunk, hogy miért ne maradhatnánk mégegy napot, amikor a technika után a díszítéseké lesz a főszerep.
A szervezés nehezen indult, mivel pont arra az időpontra estek az érettségik is és több iskola is, annak ellenére, hogy hétvégére volt szükségünk a teremre, az érettségi miatt nem tudott számunkra helyet biztosítani. Végül hosszas egyeztetés után a Savaria Egyetemi Központ egyik épületében tudtunk termet bérelni.
A szombathelyi műköröm továbbképzésről itt olvashatsz bővebben >>
2009.05.24. - Budapest - Cesar's Secrets Big Day
Másodszor került megrendezésre a Cesar's Secrets nyílt nap, amely idén, a jól csengő Big Day nevet kapta. A nyílt napokon megszokott előadások mellett a rendezvény keretein belül került megrendezésre a 2010-es villachi világbajnokság elődöntője. Sokan meglepve kérdezték, hogy miért nem indultam ezen a versenyen. A márciusi és az áprilisi hónapok számomra nagyon eseménydúsak voltak, két nagyon komoly versenyen vettem részt, levizsgáztattuk az okjs csoportunkat, több továbbképzést szerveztünk és már a visszatérő vendégeimnek is alig tudtam üres helyet találni a naptáramba. A versenyeken szeretek úgy indulni, hogy tudom, hogy mindent megtettem amit csak tudtam, itt most azonban sem fizikailag, sem lelkileg nem éreztem úgy, hogy megfelelő eredményt tudok nyújtani. Így amikor megkértek, hogy legyek a verseny háziasszonya, örömmel vállaltam, hiszen így egy kicsit belekóstolhattam egy verseny kulisszái mögé.
Ha kiváncsi vagy a Big Day-re, itt olvass tovább >>
2009.05.09. - Pécs - Zselés technikai képzés
Soron következő vidéki tanfolyamunk helyszíne Pécs volt, amit izgalommal vártam, hiszen a többihez képest is szokatlanul gyorsan betelt a tanfolyami létszám és még ezután is többen kerestek telefonon, hogy nem férnének-e be mégis. Ezúton is elnézést kérek tőlük, de a kis létszámú oktatás híve vagyok és ezen a jövőben sem szeretnék változtatni, hiszen ezeket a gyakorlati ismereteket nagy létszám eseten nem lehet megfelelő minőségben átadni.
Ha kiváncsi vagy a pécsi képzésre, itt olvass tovább >>
2009.04.20-28. - Budapest - Egy OKJ-s vizsga története
Sok tanuló és leendő tanuló szokott érdeklődni tőlem az OKJ-s vizsgákkal kapcsolatban. Nekik és persze minden, a szakmánk iránt érdeklődőnek készítettem ezt a rövid beszámolót a legutóbbi vizsgánkról.
Ha kiváncsi vagy, hogy nálunk, hogy zajlik egy vizsga, itt olvass tovább >>
2009.04.25-26. - Budapest - Beauty Forum Hungary
Miután Düsseldorfból hazatértünk az élet nem állt meg, sőt azonnal el kellett kezdenem készülni a következő versenyre, hiszen a Beautyig már csak egy hónap volt hátra és közben a lányokkal gőzerővel haladtunk az OKJ-s vizsga felé, ami pont a Beauty hetére esett. Nem akartam ugyanabba a hibába esni, mint Düsseldorfnál, így csak annyi felkészülést vállaltam be, ami még jólesett, nem akartam túlzásba vinni a gyakorlást, hiszen már megtapasztaltam ennek a hátulütőit is. Annak ellenére, hogy próbáltam pozitívan gondolkodni és leszűrni a tanulságot a németországi versenyből, az ottani eredmény rányomta a bélyegét a hangulatomra.
Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt a Beautyn itt olvass tovább >>
2009.03.20-23. - Düsseldorf - Beauty International
A tavaly októberi Moszi Kongresszus folytatásaként idén márciusban részt vehettem a düsseldorfi világversenyen. Ugyan itthon a zselés és porcelános versenyszámot is megnyertem, a szabályok értelmében csak a magasabb pontszámot elért kategóriában indulhattam Düsseldorfban, így porcelánnal versenyeztem.
Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Düsseldorfban itt olvass tovább >>
2009.03.01. - Budapest - MOSZI Szakmai Kongresszus
Idén az Ipartestület egy régi adósságát törlesztette azzal, hogy meghirdette az országos pedikűr és műkörömépítő versenyt tanulók részére is, hiszen a nekik szervezett versenyek a mienkhez közel álló szépségipari szakmákban már régóta nagyon nagy népszerűségnek örvendenek. Nagyon becsülöm a tanulókat, hogy annak ellenére, hogy még nem fejezték be az iskolát és még sok tanulnivalójuk van, kiálltak és ország világ előtt megmutatták jelenlegi tudásukat. ...
Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Kongresszuson itt olvass tovább >>
2009.02.24.-27 - Ukrajna - Valentina Denisenko tanfolyama
Minden egy péntek éjszakai megbeszélésen kezdődött, ahol megtudtuk, hogy lehetőségünk van részt venni Velantina Denisenko tanfolyamán. Ehhez csak két „apró” problémát kell megoldanunk: másfél hét múlva 4 napot szabaddá kell tennünk és ki kell ruccannunk hozzá Ukrajnába mintegy 1 500 km-t megtéve. Ehhez nekem személy szerint két OKJ-s és egy teljes létszámos díszítő tanfolyamnak kellett mindenki számára megfelelő új időpontot találni.
Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Ukrajnában itt olvass tovább >>
2009.02.15 - Nyíregyháza - Szabolcs Kupa
Tavaly versenyezni voltam a Szabolcs Kupán, de idén, a Düsseldorfra való felkészülés ütemezésébe sehogy sem fért bele ez a verseny, így felszabadultan és kötetlenül jöhettünk el a párommal Nyíregyházára körül nézni és drukkolni minden kedves ismerősnek.
A rendezvényről tudni kell, hogy együtt van fodrász, kozmetikus, műkörmös és pedikűrös verseny, aminek következtében túlsúlyban vannak a fodrász és kozmetikus programok, előadások, kiállító cégek és látogatók. Valljuk be, népszerűbb szakmák, mint a miénk, de ettől függetlenül több körmös indult az idén, különböző versenyszámokban, mint tavaly, de ne szaladjunk ennyire előre.
Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Nyíregyházán itt olvass tovább >>2009.02.08 - Debrecen - Zselés technikai képzés
Veszprém után következő állomásként Debrecent szemeltük ki. Már jó előre lefoglaltuk a termet, megterveztünk mindent, kitaláltuk az ütemtervet, hogy egy kis városnézésre is jusson idő, de persze az élet legtöbbször máshogy alakul, mint ahogy a kockás papíron mi kigondoljuk.
Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Debrecenben itt olvass tovább >>
2009.01.18 - Veszprém - Zselés technikai képzés
Megtörtént az első...
Idén több nagy fába is belevágtuk a fejszénket, ezek közül az egyik, hogy Budapesten kívül megpróbálunk saját erőből más helyszíneken is továbbképzéseket tartani.
Bár sok továbbképzésen túl vagyunk, mégis nagy várakozással és izgalommal készültünk a mai napra. Már nagyon hozzászoktunk, hogy a szépen és praktikusan kialakított saját oktatótermünkben kényelmesen taníthatunk-tanulhatunk, de most fel kellett idéznünk, a kezdeti időket, amikor még minden héten újra és újra elő kellett készíteni a tanfolyami kellékeket. Jó előre összeírtuk, hogy mit kell vinnünk majd a tanfolyamra, nehogy valami ...
Ha kiváncsi vagy, hogy mi történt Veszprémben itt olvass tovább >>














